Elektromosság

Az elektromosság szó, ami a villamosság szóval egyenértékű, a görög elektron szóból ered (jelentése: gyanta, borostyánkő). Általános fizikai fogalom arra a jelenségre, amelynek során elektromos töltések jelenlétéről, mozgásáról, hatásairól van szó. A mágnesség fogalmával együtt alkotják az egyik alapvető kölcsönhatást, amit elektromágnességnek nevezünk. Számos megnyilvánulási formája létezik, mint a villámlás, az elektromos tér kialakulása, az elektromos áram; valamint számtalan ipari alkalmazás használ elektromosságot, amit villamos erőművek állítanak elő. Magyar szóhasználatban ugyanazt jelentik a villamosság, villamos-, villany- szóösszetételek.

Kapcsolódó fogalmak
Az elektromosság sokféleképpen megnyilvánulhat. A vele kapcsolatos pontosító fogalmak az alábbiak:

elektromos töltés: atomon belüli részecskék olyan alapvető tulajdonsága, amely meghatározza az elektromágneses kölcsönhatásaikat. Az elektromosan töltött anyagra hatással van az elektromágneses tér, és ő maga is ilyet állít elő;
elektromos potenciál: statikus elektromos töltés által létrehozott elektromos tér potenciális energiája;
elektromos feszültség: elektromos potenciálkülönbség;
elektromos áram: elektromosan töltött részecskék áramlása;
elektromos tér (vagy mező): elektromos töltés hatása a környezetében lévő egyéb elektromos töltésekre;
elektromos energia: elektromosan vezető anyagban az elektromos töltések áramlásának energiája;
elektromos teljesítmény: más energiaformákból (például: vízi, hő- stb.) átalakítással kapott elektromos energia munkavégző képessége.

Felfedezésének története
Ahogy mondani szokták, „már az ókori görögök is” ismerték a statikus elektromosság jelenségét, ami állati szőrme és más tárgyak összedörzsölésekor állt elő. Bár Benjamin Franklin híres kísérlete, amelynek során viharban sárkányt reptetett és ennek elektromos töltését vizsgálta volna, inkább csak anekdota, mégis, az általa felvetett gondolat, miszerint a megdörzsölt állati szőrme által keltett statikus szikrázás és a villámlás fülrepesztő kisülése ugyanannak a dolognak két különböző megnyilvánulási formája, ösztönzőleg hatott a kor tudósaira, akiknek későbbi munkája lefektette az elektromosság vizsgálatának és felhasználásának alapjait. E tudósok között voltak Luigi Galvani (1737–1798), Alessandro Volta (1745-1827), Michael Faraday (1791–1867), André-Marie Ampère (1775–1836), és Georg Simon Ohm (1789-1854). A késői 19. század és a 20. század eleje olyan óriásokat vonultatott fel a villamosmérnöki tudományban, mint Nikola Tesla, Samuel Morse, Galileo Ferraris, Antonio Meucci, Thomas Edison, George Westinghouse, Jedlik Ányos, Ernst Werner von Siemens, Charles Steinmetz, és Alexander Graham Bell.

A jelenség ismertetése
Az elektromos töltések
Az elektromos töltés bizonyos szubatomi részecskék tulajdonsága (nevezetesen az elektroné és a protoné), amely kapcsolatba lép az elektromágneses térrel, és közöttük (a töltések előjelétől függően) vonzó (eltérő előjelű töltések) vagy taszító (azonos előjelű töltések) irányú erő lép fel. Az elektromos töltés az anyag olyan tulajdonsága, amelyet nem lehet megsemmisíteni, ám hatása leárnyékolható.

A töltésnek két fajtája van, pozitív és negatív. Az egyforma töltésű anyagok taszítják, az ellenkező töltések vonzzák egymást. A vonzás vagy taszítás során létrejövő erő nagyságát és irányát Coulomb törvénye írja le.

A Coulomb-törvény szerint az erő nagysága fordítottan arányos a két töltés közötti távolság négyzetével, és egyenesen arányos a töltések szorzatának nagyságával.